2. Nap. Váratlan meglepetès.

Heyoo. Befejeztem a második részt is. Remélem eddig mindenkinek tetszik a történet. Picit döcögős, de még nekem is bele kel lendülnöm a dolgokba + még tanulni sem árt.... Na de jó olvasást és ne felejtsetek írni. ;) (bármilyen véleményt írhattok, elolvasom őket és ha kell valamit akkor javítok majd magamon! :) )

"Édes, ne sírj ma éjjel mikor a sötét éjszakák újra kigyúlnak"

Másnap reggel hatalmas zajra keltem fel. Szombat reggel van, mi vagy ki az a barom aki ilyenkor fel mer kelteni engem? Nagy nehezen kimásztam az ágyamból ès kicsoszogtam a nappaliba. Majd elkezdtem keresni a zaj forrását. A nyomok egészen a bejárati ajtóig vezettek. Mikor odaértem rájöttem, hogy egy kocsi dudája szól megállás nélkül. Idegesen kinyitottam az ajtót és már készültem leordítani a barom fejét amikor elhallgatott a duda.

'Szia Mimi. Csini vagy reggel.' - szólalt meg egy nagyon is jól ismert hang, majd megjelent egy arc, egy arc amit oly sokszor láttam már álmaimban, oly sokszor szerettem volna élőben... És most itt van előttem teljes életnagyságban a maga bolondos kinézetével együtt. És az az aranyos mosolya is a helyén volt.

'Baekhyun?' - kiáltottam, majd gyorsan becsuktam az ajtót. Ez nem lehet igaz...megint csak álmodok. Igen ez csak egy álom. Hirtelen megszólalt a csengő.

'Hazafelé tartottam, és gondoltam benézek.' - mondta Baekhyun finoman kopogva az ajtón.

'Értem...nos jól vagyok. Nem fáj már a kezem. Ha emiatt aggódtatok tegnap akkor ne aggódjatok.' - mondtam és idegesen igazítgattam a hajamat több kevesebb sikerrel.

'Ennek örülök. De azért jöttem, hogy kicsit beszélgessek veled. Tudod nem sok ember van akivel nyugodtan beszélgethetünk.' - mondta kicsit szomorúan.

'Beszélgetni?...Rendben mond mit szeretnél.' - mondtam folytatva a hajam igazítását.

'De...Mimi...Nem lehetne az, hogy bent beszélgessünk? Ez kicsit fura és a szomszéd néni is bámul már egy ideje. Engedj be mielőtt rám hívja a rendőröket lécci.' - mondta és ismét finoman kopogott.

'Rendben csak várj egy percet.' - mondtam és elkezdtem össze vissza rohangálni. Mivel a mamám nem nem volt otthon így mindenhol az én dolgaim hevertek. Azokat gyorsan felkaptam és behajítottam a szobámba. Ha van egy dolog amit soha nem mutattam meg és nem is fogok egy fiúnak az a szobám. Az az én személyre szabott kis kuckóm. És egyedül a barátnők a kivételek. Na de visszatérve kapkodva dobáltam be a szobámba a cuccokat és észre sem vettem, hogy még mindig pizsiben vagyok és a hajam is visszaalakult a most keltem fel hajamra.

'Gyere beljebb.' - mondtam ahogy kinyitottam az ajtót a bolondos kinézetű fiú előtt.

'Köszönöm.' - mondta és belépett az ajtón. 'Elnézést a zavarásért.' - levette a cipőjét és belépett a nappaliba.

'Bocsi a kupiért, nem számítottam vendégekre.' - mondtam ahogy zavartan szedtem össze néhány kimaradt ruhámat a földről.

'Látom.' - mondta széles vigyorral az arcán Baekhyun és felemelt valamit a kanapéról.

'ÁÁÁÁÁ... Azt adod ide!' - kiáltottam fel rák vörös fejjel, amint megláttam, hogy amit a fiú talált az az egyik melltartóm volt. Gyorsan bevágtam a szobámba ami a kezemben volt és odarohantam Baekhyun-hoz, de szerencsétlenségemre megbotlottam a szőnyegre és ahelyett hogy a keze felé nyúltam volna ráestem a fiúra. Majd együtt a kanapéra....

Egy darabig néztük egymást a szánk csupán centiméterekre volt egymástól majd gyorsan kikaptam a kezéből a melltartómat és lemásztam róla.

'Öm... Kérsz valamit inni?' - kérdeztem meg néhány perc múlva.

'Ha lehetne.' - válaszolta a fiú. Felálltam és a konyhába siettem, kinyitottam a hűtőt és a nagy semmiség fogadott.

'Jó lesz a kávé?' - kérdeztem mint utolsó reményforrás.

'Persze.' - mondta Baekhyun egyenesen ülve a kanapén mint egy szobor.

Mikor rám nézett egy kis mosollyal az arcán nem bírtam tovább. Elnevettem magam. 'Érezd magad otthon.' - mondtam és bekapcsoltam a kávéfőzőt.

'Csak jó első benyomást szerettem volna mutatni a szüleidnek.' - de miután kimondta egyből hátravetette magát és a széttette a lábait. 'De úgy veszem észre nincsenek itthon.'

'Én nem a szüleimmel lakom, hanem egy kedves öreg nénivel.' - mondtam és a kész kávét két csészébe öntöttem.

'Oh...Bocsánat. És akkor a szüleid?' - kérdezte.

'Cukrot vagy tejet kérsz bele?' - kérdeztem miközben kinyitottam a hűtőt és egy kevéske tejet találtam még benne.

'Nem, simán iszom.'

Bólintottam és odavittem neki a kávéját, majd megcukroztam a sajátomat és én is leültem egy fotelra.

'A szüleim magamra hagytak babakoromban. Kitettek a nagyi háza elé és egy levelet hátra hagyva eltűntek.' - mondtam és a fiú szemeiben láttam a sajnálatot és az együttérzést.

'De gondolom nem amiatt jöttél, hogy ezt megtudd. Azt mondtad az előbb, hogy beszélgetni szeretnél. Mi legyen a téma?' - Baekhyun megrázta a fejét és eszébe jutott, miért is jött ide.

'Te a rajongónk vagy ugye?' - kérdezte egy sunyi vigyorral az arcán.

'És ha igen? Bár szerintem ez nyilvánvaló, hisz ott voltam a koncerteteken.' - feleltem elpirulva.

'Tudom. Felismertelek. Láttalak a tömegben, még videóztál is.' - nevetett fel.

'Igen mivel a legjobb barátnőm nem tudott eljönni velem mert kórházban van. Így felvettem neki a koncertet.' - és Dorotira gondoltam. Hogy fogja ő szeretni a videót. Különösen Kai szóló dalát.

'Így már minden világos. Csak az nem ha a rajongónk vagy akkor miért nem viselkedsz úgy mint a többi? Miért nem őrjöngsz és ugorsz a nyakunkba? Miért nem...'

'Miért nem tépem le rólad a ruháidat és zárlak el egy szobába? És készítek rólad millió-egy képet? Nem tudom. A koncert kezdetéjig talán én is az az őrjöngő típus voltam, de amikor láttam, hogy az a sok lány hogy löki egymást arrébb ráébredtem, hogy ez nem helyes. Főleg akkor gondoltam, így amikor elhaladtatok előttem. Néhány sasaengs ott tolakodott előre és kapálóztak felétek. Félelmetes volt.' - mondtam és egy sajnálkozó pillantást vetettem a fiúra.

'És tulajdonképpen ti is emberek vagytok. Irtó helyesek és a legtöbb lány hozzátok menne feleségül ha csak egy ujjatokat is megmozdítanátok, plusz nagyon jól táncoltok a hangotokról nem is beszélve, de akkor is ugyan olyan hús-vér testetek van mint nekem.' - leraktam a csészémet az előttem lévő asztalra és hátradőltem a kényelmes fotelben. Titokban odapillantottam Baekhyun felé és láttam egy apró mosolyt az arcán. Nagyon aranyos volt. Így én is elmosolyodtam, majd elkezdtünk beszélgetni. Ki mit szeret, mi a hobbink, hova járok suliba, milyen egy napi beosztása, sőt még néhány új tánclépést is mutatott. Én pedig csak ültem és nevettem rajta.

Úgy tűnik egész jó napom lesz... De a nagyja még hátra van...
És akkor még nem tudtam, de aznap este nem vigyorogtam már olyan vidáman, nem nevettem, helyette meleg könnyek áztatták arcom és egy nagy mellkast amire rádőlve zokogtam... De úgy mint előtte soha sem...

** Baekhyun szemszöge. **

Nagyon jó fej ez a Mimi lány. Álmomban se gondoltam volna, hogy egy rajongónkkal így eltársalgok majd egyszer. Kellemes meglepetés. És nem ez volt az egyetlen. Kiderült, hogy sok közös van bennünk. Ő is a Söul Egyetem Tánc és ének szakra jár a barátnőjével együtt. Megkértem, hogy énekeljen valamit és ő félénken elkezdte énekelni a Baby Dont Cry számunkat. És bevallom nem volt rossz, egyáltalán nem. Majd Mimi rendelt ebédet és a konyhába ment hogy előkészítse az asztalt. Kaptam a lehetőségen és elindultam egy gyors felfedező túrára. A mosdót egyből megtaláltam, és mellette rögtön a mamája szobája nyílt. És már csak egy szoba maradt. Visszamentem a nappaliba, mikor meghallottam a csengőt visszaültem az eredeti helyemre és úgy tettem mintha végig ott ültem volna.

'Kell még egy kis idő még ezt megcsinálom.' - mondta a lány megrázva a zacskókat a kezében. Én csak bólintottam, majd szememmel követtem amíg el nem tűnt a konyhában, gyorsan felálltam és a felfedezetlen szoba felé mentem. Kinyitottam és a tökéletes káosz fogadott. Ruhadarab-hegyek egymás hátán, füzetek, könyvek mindenhol és egy kék laptop a takaró alól kilógva. Bentebb mentem és jobban szemügyre vettem a szobát, kerestem valamit... Valamit...

És nem kellett sok idő míg rátaláltam, de amit láttam megdöbbentett. 

EXOs dolgok feliratú dobozkát találtam és amikor kinyitottam csomó képet találtam,  Csomó csoportos kép volt, de a legtöbb benne az én fényképem volt. Becsuktam a dobozt és visszatettem a helyére, majd sietve kisurrantam és visszamentem a nappaliba. 

Pont időben, Mimi akkor lépett ki és hívott oda ebédre. Ebédre? Ilyen gyorsan elszaladt az idő? Megígértem a többieknek, hogy a mai kivételes szabadnapot együtt töltjük. 

És akkor bevillant egy ötlet. Azt mondtuk, hogy együtt leszünk, de azt nem hogy hol. Miközben elindultam a konyhához írtam egy gyors üzenetet Chanyeolnak.

Chanyeol, fogd a többieket és gyertek át Mimihez. Nagyon jó fej, csinált kaját nekem, meg engedte, hogy elpanaszoljam neki a gondjaimat neki nem úgy mint ti. Na de mindegy Gyertek ide!

Majd megírtam a címet és elküldtem.  'Gyere, ülj le ide.' - mondta Mimi és rámutatott az egyik székre. Engedelmesen odaültem míg ő kicsit messzebb foglalt helyet. Majd nekiláttunk az evéshez. 

'Nem tudom mivel csinálják ezt a csirkét,de valami isteni.' - mondtam egy csirkecombbal a számban.

'Tudom, hogy érted. Ezért rendeltem jó sokat, hátha később is éhes leszel' - mondta a lány ő is teli szájjal. Aranyosnak találtam, ahogy eszik és közben egyszerre beszél és mutogat is, de azt nem érted mit akar mondani.

És mikor már megmozdulni se volt erőnk annyit ettünk megszólalt a csengő. Mimi felállt és csoszogva dülöngélve az ajtóhoz lépett. Kinyitotta és egy csapat fiú dőlt be rajta.

'Mi a jóságos tündér van itt?' - kiáltott fal meglepetésében.

'Szia Mimi!' - bukkant fel egy fej az emberhalom között. 'Szép a pizsid.' - villantak meg a Colgate reklámból kiszedett fogai.

'Chanyeol? Chen? És.. és... a többiek?' - lépett hátra a lány meglepett arccal.

** Mimi szemszöge **

'Csirkét érzek arra!' - ugrott fel egy szőke, sötét bőrű fiú a földről.

'Kai, először mindent szépen sorjába. Bemutatkozni, elnézést kérni, Engedélyt kérni hogy ehetsz e a csirkéből és ha pozitív a válasz csak utána vetheted rá magad.' - mondta egy alacsonyabb ugyancsak szőke hajú fiú aki éppen akkor állt fel és lépett oda hozzám.

'Elnézést, hogy csak így bedőltünk. Suho vagyok az EXO leader-je.' - majd meghajolt egy kicsit előttem és felvett egy aranyos mosolyt.

'Jól van- jól van. Szia én vagyok az EXO táncosa, Kai. Ha szabad megkérdeznem nem bánnád-e hogyha eszek a csirkéből.... Nem ebédeltem még ma.' - mondta és a hasát simogatta ami dühösen kordúlt meg, jelezve, hogy türelmetlenül várja az ételt.

'Persze, szolgáld ki magad.' - mondtam még mindig kicsit kábán.

'Szuper. Köszönöm.' - és már el is tűnt a konyhában.

'Szia én vagyok az EXO cuki maknae-ja Sehun.' - lépett elém egy magas barna hajú fiú. Én csak bólintottam és egy mosolyt kanyarítottam az arcomra. Majd mindenki bemutatkozott. Ott voltak mind a 12-en. 

'Az én nevem Mimi Smith, nagyon örülök, hogy találkozhattam veletek.' - hajoltam meg a fiúk előtt zavartan és erre egy halk visszafogott nevetéssel válaszoltak.

'Csak lazán.' - mondta Luhan aki már kényelembe is helyezte magát a kanapén. 'Nem fogunk megenni.' - nevetett.

És így történt az ,hogy az ország egyik leghíresebb fiú csapata ott volt a házamba. Ott nevettek és játszottak az én nappalimban, ott ettek az én konyhában. Hát kérhet ennél többet egy rajongó? Nem. De mint tudjuk a csapás akkor jön amikor minden a legjobb.

Egészen estig beszélgettünk, TV-t néztünk, játszottunk és a fiúkon a felszabadultságot lehetett érezni, a szabadságot amit arra a napra kaptak meg, holnap már keményen kell dolgozniuk...próbák meg minden. De ezzel most még senki se törődött. Minek is zavartassák magukat azzal? A holnap még messzinek tűnt. Így mindenki kiélvezett minden percet. Baekhyun és Chen ének párbajt indítottak, Sehun táncolt egymagában míg Lay csak nézte milyen érdekes pózokba áll be. Chanyeol Suho-val és Kris-sel ültek egy kanapén velem és beszélgettünk, míg Xiumin mosogatott, Tao pedig elaludt. Kai megette az összes csirkét és most a kigömbölyödött hasát simogatva járkált a szobában.

'Mimi.' - szólt Kai mikor megállt a napi tennivalók táblánál. Felálltam és a nyomomban a fiúkkal akikkel eddig ültem odamentem Kai-hoz.

'Ki ez a lány?' - kérdezve egy képre mutatva ahol Dorotival az EXO koncertjegyünket szorongattuk. Az a kép egy hónappal azelőtt készült és felraktam, a táblára, hogy el ne felejtsem mit ígértem neki.... De mégis elfelejtettem. 

'Ő a legjobb barátnőm, Doroti. Ő is az egyik rajongótok.' - mondtam mosolyogva.

'Jajj akkor bemutatod majd nekünk?' - kérdezte Kai vigyorogva.

'Igen, csak ha kijött majd a kórházból. Volt egy kis balesete, egy idióta buszsofőr elaludt és a busz amin utazott belerohant egy szembe jövő autónak. Így sajnos nem tudott eljönni velem a koncertre.' - mondtam és a fiúk döbbent arcot vágtak. Ők se gondolták volna valaha is ,hogy egy buszsofőr elalszik egy teli tömött buszon és balesetet okoz.. .De lám lehetséges.

'És megígértem neki, hogy szerzek tőled egy aláírást.' - mondtam Kai felé fordulva.'

'Persze hogy adok.' - mondta mosolyogva és levett a tábláról egy papírt és levette a tollat, és írni kezdett. Majd a befejezett művet összehajtotta és eltette a zsebébe. 

'Személyesen szeretném átadni neki majd, ha kijön a kórházból.' - vigyorgott majd visszaültek a kanapéhoz. Én pedig bementem a szobámba és megkerestem a gitáromat. Kilépve elővettem a kulcsom és bezártam a szobám. Biztos ami biztos., majd csatlakoztam a fiúkhoz. Odaadtam Lay-nek a gitárom és megkértem, hogy játsszon rajta valamit. A fiú mosolyogva elfogadta az ajánlatot és elkezdte pengetni a hangszert, és a végére mindenki beszállt és együtt énekeltünk. Elszaladt az idő, már fél tizenegy volt amikor Suho megjegyezte, hogy nemsokára el kellene indulniuk haza. De a heves tiltakozás miatt visszavonta a megjegyzését. 

Egyszer csak megszólalt a telefonom. A konyhába mentem és felvettem.

'Hallo. Itt Mimi Smith.' 

'Üdvözlöm és Dr. Choi. vagyok, a nagymamája miatt telefonálok.' - szólalt meg a telefon másik oldalán egy mély, de egyben sármos férfi hang.

'A nagyival? Miért mi van vele?' - kérdeztem rémültem.

'Az állapota súlyosodott, és nem szeretném ezzel riogatni, de az ön nagymamája eléggé idős, a szervezete nem annyira erős, hogy könnyedén átvészeljen bármit....' - itt elhallgatott.

'Igen, és?' - kérdeztem sürgetően.

'Ismételten mondom nem szeretném megrémiszteni, de jobb lenne ha holnap eljönne ide, keressen meg és majd személyesen mondom el. Keresse majd Dr. Choi Minho-t. Jó éjszakát.' - és a vonal megszakadt.

Beep...beep...beep... . A hívás véget ért. Lassan leemeltem a telefont, és hírtelen a zajok megszűntek, nem látok, nem hallok senkit és semmit. Csak arra tudtam gondolni mi lesz ha a nagyival történik valami... Valami amibe eddig belese gondoltam... Nem álmodtam olyan világról ahol ő már nincs. Nem bírom elképzelni, hogy végképp egyedül maradok ebben a nagy és veszélyes világban. Nem bírom elképzelni és nem is akarom! 

Miután egy kicsit lenyugodtam és felvettem egy erőltetett mosolyt és visszamentem a fiúkhoz.

'Valami baj van? Ki volt az?' - kérdezte Baekhyun, aki ott legközelebb hozzám. Mindenki elhallgatott és feszülten néztek rám.

'Minden rendben.' - reméltem mélyen magamban. 'Csak már kicsit fáradt vagyok. Doroti hívott, hogy valamelyik nap meg kéne már látogatnom.' - mondtam a tarkómat vakarva. A fiúk mosolyogva bólintottak egyet majd Suho felállt.

'Mostmár tényleg mennünk kell. Nagyon késő van manager-hyung már biztos aggódik miattunk. Köszönyjük, hogy itt lehettünk, ismételjük meg majd valamikor amikor már a mamád és Doroti is itt lesz.' - mondta és talpra állította a többi tagot és noszogatta ki őket az ajtón.

'Majd hívj fel ha a mamád csinált olyan csokitortát amiről meséltél.' - mondta Baekhyun és integetve kiment, majd őt követte a többi. Behajtottam az ajtót és leültem mellé a földre, hagytam, hogy az esti szellő simogassa az arcomat és hallgattam ahogy a fiúk hangja távolodik, majd kocsi ajtó nyitódást hallottam.

Végre... Már elég messze voltak, hogy ne halljanak, így elengedtem magam és abban a percben meleg könnyek szöktek ki az szemeim alól. És egyre csak több, míg végül a lábaim közé hajtottam a fejem és szipogva sírdogáltam. Egyszerre az ajtó kinyitódott. Felemeltem a fejem, de a könnyektől homályosan láttam, egy magas vékony alak bontakozott ki a homályban aki egyre közeledett felém, míg végül egy kerek arcot vettem ki nagy kiálló fülekkel és aggódó szemekkel.

'Chanyeol, te mit keresel még mindig itt?' - kérdeztem szipogva könnyeimet törölgetve. A  fiú felsegített, de a szemét egy percre sem vette le rólam. 

'Itt hagytam a telefonomat. Jól vagy?' - kérdezte szorítva a kezem.

'Igen jól vagyok. Akkor fogd a telefonod és jó éjszakát.' - mondtam és elhúztam magam a fiútól. Úgy éreztem bármelyik pillanatban összetörök, gyengének éreztem magam, sírni akartam, de előtte nem mertem, valami furcsa titokzatos érzés fogott el. Féltem....Féltem előtte gyengének látszani. 

Chanyeol megérezhette és visszahúzott magához, majd szorosan átölelt.

'Nem nézek oda. Nyugodtan sírhatsz.' - mondta és a kezével amivel eddig a kezemet fogta most a hajamat kezdte simogatni. Közben biztató szavakat suttogott a fülembe: Minden rendbe fog jönni. Nem vagy egyedül. Ezeknek hatására a könnyeim újra megindultak. A kezeimet remegve átkaroltam a fiú derekát és erősen összeszorítottam azt. Bizonyára kicsit fájhatott neki, de ő hagyta és továbbra is simogatta a hajam. Majd elővette a telefonját és írt egy gyors üzenetet Suho-nak, hogy majd hív egy taxit, de el kellett mennie wc-re és hogy az egy ideig eltart. A nyitott ajtón keresztül hallottunk, hogy a kocsik amik a ház előtt parkoltak beindultak és elgurultak. És visszacsúsztatta a készüléket a zsebébe és ismét átölelt. Egy ideig úgy álltunk, vagyis állt én pedig a karjaiban sírtam, sírtam mint még ahogy soha sem. Egy idő után, olyan tíz perc múlva megnyugodtam és leültünk a kanapémra és elmondtam Chanyeolnak mindent.

'Ez nem azt jelenti, hogy halálos beteg. Nyugi meg fog gyógyulni.' - mondta én pedig bátortalanul bólintottam egyet és egy kis mosolyt varázsoltam az eléggé meggyötört arcomra.

''Akkor én megyek is itt a taxi.' - mondta mikor fékezés hangját hallottunk. 

'Köszönöm, hogy meghallgattál.' - mondtam az ajtóban lévő fiúnak. 'Várj a telefonod.' - mondtam és felvettem az asztalról a fiú telefonját amit néhány perce helyezett oda, de mielőtt átvette voltna elkezdett rezegni és a képernyőn egy lány képe jelent meg a neve pedig Dara volt. Chanyeol sietve elvette a telefonját és elköszönve kisietett az ajtón. Egyedül hagyva a nagy sötét házban ezer kérdéssel. És egy erős fájdalommal a szívembe. Mi lehet vajon ez az érzés? Nem értem... addig nem éreztem, míg meg nem láttam a lány képét.

Ki lehet ez a Dara és milyen kapcsolatban van ő Chanyeol-lal? Ha belegondolok hogy gyengéd szálak fűzik őket össze a szívemben lévő fájdalom csak még erősebb??

Talán mert az egyik idol-jának barátnője van? Vagy mert a bias-anak (Beakhyun-nak) a legjobb barátja nem is említette a nap folyamán ezt a lányt? Vagy... á az kizárt....de mi van ha mégis?

...

Mi van ha féltékeny volt?