Halihó! Suli... Negyed év... Szalagavató.... És még megannyi szívatás minden órán, de kész lettem az új résszel, remélem tetszik :) Szerintem igazán kitettem magamért. (ha lehet komikkal jelezzétek, hogy egyáltalán olvassa-e ezt valaki vagy csak magamnak írogatok.)
Másnap a kanapén ébredtem fel és ami a szemem elé tárult az rémálom volt... A szőnyeg gyűrötten az asztalról lógott le a fotelomban üres zacskók nagy halma. A földön pedig erre arra néhány azonosíthatatlan folyadéktócsa. Tegnap miután a fiúk elmentek már sötét volt és fáradt is voltam ezért ledőltem aludni, de ki gondolta volna hogy ilyen rossz lesz felkelni?
'És ezzel most mit kezdjek?' - nyögtem fel és kezdtem el a nagy takarítást. A szőnyeget kiveittem az udvarra és slaggal lelocsoltam, majd felakasztottam száradni, bent felporszívóztam a padlót és helyére tettem a tárgyakat... Egy óra takarítás után a nappali szebb volt mint azelőtt. Nem tudtam mitévő legyek... Lenne mit csinálnom bőven, de a gondolat, hogy egyedül voltam szörnyű volt. Hiányzott Doroti, a mamám és a szüleim. (bár soha sem láttam őket). Bementem a szobámba, utcai ruhát vettem fel. (Te jó ég! Én tegnap egész végig a pizsomámba voltam... És ez a haj.) Megfésülködtem és elindultam a kórházba.
'Jó napot. Dr. Choi Minho-t keresem.' - szólítottam meg a recepciós nőt.
'Én vagyok az. Miben segíthetek.' - jött oda egy magas barna hajú fiatal férfi.
'Jó napot. Mimi Smith vagyok. Tegnap este telefonált nekem, hogy ma jöjjek el.' - mondtam remegő hangon.
'Igen-igen. Menjünk és nézzük meg, hogy van a nagymamája és akkor mindkettőjükkel beszélek majd.' - mondta és elindult. Én szótlanul követtem, majd bementünk egy kórterembe ahol ott feküdt a nagyi.
'Szia nagyi, jól vagy?:' - öleltem át szorosan.
'Persze drágám nincs nekem semmi bajom.' - válaszolta egy halk nevetéssel.
'Ez így nem teljesen igaz.' - szólt közbe dr. Choi.
'Miért mi baja van a mamámnak?' - néztem vissza rá ijedten.
'Semmi komoly, bocsánat ha tegnap megijesztettem, de ide kellett hívnom magát és ha akkor nem teszem ma elfelejtettem volna. Szóval, önnek magas volt a vércukor szintje. Ami azt jelenti ez esetben, hogy ön cukorbeteg. Ezt tudja ugye?' - kezdett bele az orvosi zagyvaságba.
'Igen, de eddig nem volt semmi gond vele.' - válaszolta komolyan a nagyi.
'De az ön korában már nagyon vigyázni kell az ilyesmikkel. Ezért is hívtam ide az unokáját, hogy megkérjem figyeljen oda az étrendre. Itt van egy lista amit nem ajánlatos fogyasztania a nagymamájának, hacsak nem akar tartós időre itt kikötni.' - fordult felém és átadott egy mappát tele lapokkal.
Ezután kisétált dr. Choi és ott maradtunk mamával. Kicsit beszélgettem vele, megnevettettem és mutattam neki néhány tánclépést amit Dorotival ketten készítettünk a közelgő vizsgánkra.
'Ez nagyszerű volt. Nagyon ügyesek voltatok' - tapsolt meg, és egy óra múlva már jött dr. Choi és azt mondta a mama hazajöhet ha betartja a diétát.
Hazaértünk és bekísértem nagyit a szobájába, lefektettem és ő pillanatok alatt elaludt. Meg is értem. dr. Choi azt mondta nekem, hogy nagyi szinte alig aludt.... De most, hogy a saját ágyában feküdhet szinte azonnal álomba zuhant. Kis aranyos. Betakartam és halkan kimentem a szobából. Nos most már hogy minden gondol és fájdalmam elmúlt csinálhatom azt amit elterveztem.
Felvettem a kabátom és elmentem az egyetemre. Nem sűrűn kell órára járnunk, hisz nemsokára itt a vizsga időszak és akkor mindenkinek egy egyedi projektet kell előadnia. Majd a második félév lesz a húzós. Ott már az osztály egységes koreográfiát fog táncolni és ha lesz rá lehetőség a legjobbak elő is adhatják azt majd nagyközönség előtt is. Kerestem egy gyors számot és elkezdtem próbálni.
Már fél órája gyakoroltam amikor kinyitódott az ajtó. Egy magasabb személy jött be rajtam, majd gyorsan bevágta utána az ajtót. Abbahagytam a táncolást és kérdően néztem az idegen felé, majd egy csomó lány fülsüketítő sikítását hallottam amint gyorsan elhaladnak az ajtó mellett. Ez valami híresség lehet. Akkor szoktak ennyire megőrülni a lányok, ha egy vagy egy csapat jött hozzánk próbálni. És hogy pont az én termembe jött be... Ennek nem lesz jó vége.
'Elnézést, de én itt próbálnék.' - halkítottam le a zenét, és a rejtélyes valaki megfordult.
'Mimi?'
'Kai?'
'Te mit keresel itt?' - kérdeztük egymást egyszerre.
'Én itt tanulok.' - mondtam nevetve. 'És te?' - kérdeztem a vizes üvegemért.
'Én itt tanultam, és most vissza iratkozok.'
'Sok sikert hozzá.' - nevettem és újra felhangosítottam a zenét.
'Köszönöm, szükség lesz rá.' - mondta és leült a tükörhöz és elővette a telefonját.
'Te nem éppen beiratkozol?' - kérdeztem néhány laza mozdulat közben. 'Nem mintha zavarnál.'
'Most inkább nem mennék ki a folyosóra. Ha nem bánnád egy darabig még itt maradnék. Nem foglak zavarni.' - nézett rám kölyök kutya szemekkel.
'Nyugodtan.' - folytattam a táncomat, majd megnéztem a telefonomon a folytatást amit Doroti már összeállított és kezdtem tanulni azokat.
'Jók ezek a mozdulatok. Te találtad ki?' - kérdezte Kai.
'Doroti találta ki a nagyját.' - nevettem és megmutattam neki a videót.
'Ez aranyos.' - mosolygott Dorotin, aki a videóban éppen hiperaktív állapotában ki-be rohangált a képernyőn és hülyeségeket beszélt.
'Hopp, ez már másik..' - mondtam és gyorsan elvettem tőle. 'Ne mond neki, hogy megmutattam. Azt hiszi, hogy már régen nincs meg.' - szedtem össze sietve a cuccaimat.
'Mész?' - kérdezte felállva a földről.
'Igen, van még egy dolog amit gyakorolnom kell. De szerintem te is indulj el lassan az új diákok aki jönnek ide próbálni nem lesznek olyan kedvesek, hogy nem sikítanak a füledbe.' - nevettem és kiléptem a teremből. És az utam a hangstúdióba vezetett, ahol bementem az egyik szabad terembe és előkutattam a már majdnem kész zenémnek a CD-jét. Betettem a lejátszóba és elővettem a kottákat. Elindult a zene és elkezdtem énekelni. Majd ismét... kicsit javítva itt és amott.
És ismét felhangzott a lánytömeg sikolya ami egyre erősödött. 'Hát ez egyszerűen nem igaz...' - ráztam a fejem idegességembe, és az ajtó ismét kinyílt, majd gyorsan becsukódott.
'Oh, látom itt vannak. Elnézést kérek a zavarásér, ha megtennéd, hogy nem sikítasz fel annak örülnék.' - hangzott egy ismeretlen hang és közben a valaki megfordult. Barna göndör haja belelógott az arcába a termete nagy volt, de nem túl izmos.
'Azt hiszem ki fogom bírni.' - mondtam és visszatemetkeztem a kottákba.
'Igen? Ezek szerint még van olyan lány, aki nem ismeri a Super Juniort.' - nevetett fel a fiú. Super Junior? Hallottam már rólunk. Egy egészen régen alapult csapat, akinek a tagjai folyamatosan változnak. De így külön külön a tagokat nem tudom, néhány számukat ismerem és annyi.
'De ismerem, csak nem annyira részletesen mint ahogy a rajongók ismernek. Csak néhány számot ismerek.' - kínosan vakartam meg a tarkómat.
'Ugyan, az nem baj. Legalább ismered a csapatot. Akkor először is bemutatkozom. Hello a nevem Cho Kyuhyun, a Super Junior egyik fő énekese.' - nyújtotta oda a kezét felém.
'Hello, a nevem Mimi Smith, és ennek az egyetemnek a tánc-ének szakának a másodéves hallgatója vagyok.' - ráztam meg a kezét mosolyogva.
'És ha nem baj, hogy megkérdezem, de mit keresel itt? Talán te is ide jársz?' - kérdeztem visszaülve a székemre.
'Nem egészen, elvileg ma itt tettük volna fel az új számunkat, de úgy tűnik eltévedtem.' - mondta és megcsörrent a telefonja. Amikor felvette a telefont kikerekedtek a szemei és csak bólogatni és hümmögni tudott, majd kiment az ajtón és leolvasta a terem nevét és visszajött, még bólogatott néhányat majd letette.
'Tényleg eltévedtem. Ha nem baj csak egy kicsit itt időznék veled, míg Leeteuk-hyung ide nem ér.' - mosolygott zavartan és leült az ajtó melletti székre.
'Rendben. Akkor megvárom veled őt, mivel mára végeztem és amint kimegyek már be fog jönni.' - kivettem a cd-t és összeszedtem a szétszóródott kottákat és gondosan gyűröttség nélkül beleraktam a táskába.
Beszélgettünk a show-bizniszről, a jó és a rossz oldaláról, az éneklésről, adott néhány jó tippet is. Majd megérkezett az a bizonyos Leeteuk nevezetű fiú és elvitte magával a csapattársát. Én pedig hazafelé indultam. Hazaérve bementem nagyihoz és még mindig aludt. Kivettem egy kis pénz a családi gyűjtőből és elmentem bevásárolni, ez kb 20 perces út volt. Majd elkezdtem az előkészületeket a főzéshez. Egyszerű magyaros húslevesre gondoltam egy kis sajtos tésztával. Mivel a nagyi magyar volt és nagyon régen jött Koreába így tanított nekem néhány magyar szót és ételt is, sőt a szüleim alapján félig én is magyar vagyok. Az orvosok csak ennyit tudtak kideríteni.
Már éppen tettem a fazékra a tetőt amikor megszólalt a csengő. Kinyitottam és hat mosolygós fiú allt az ajtóm előtt.
'Hát ti?' - kérdeztem fakanállal a kezemben
.
'Hiányoztál!!!!' - ugrott a nyakamba Sehun.
Ezen elnevettem magam. 'Te is Sehun, sőt ti is mindannyian. Sziasztok.' - bújtam ki a szőke fiú öleléséből.
'Most kezdtem el főzni nem olyan rég szóval, ha van egy kis időtök megvárhatjátok és ehetünk együtt.' - mondtam visszamenet a konyhába. A fiúk ujjongtak és jófiúk módjára négyen leültek a nappaliba. Kivéve DO-t és Kai-t.
'Mit szeretnétek?' - kérdeztem mikor láttam, hogy ketten ott állnak a pult előtt és kíváncsian nézelődnek felém.
'Csak meg szerettem volna nézni, hogy mit csinálsz.' - mondta DO, mint az EXO szakácsa.
'Magyaros húsleves és sajtos tészta.' - mondtam és a fiúk kérdően felvonták a szemüket.
'Ugye az látszik rólam, hogy nem vagyok koreai. Még kiskoromban költöztünk ide, szóval nem is emlékszem már Magyarországra.' - mondtam és a válaszom kielégítette DO kíváncsiságát és visszament a többiekhez.
'És neked mi nyomja a szívedet?' - kérdeztem Kai-ra pillantva.
'Semmi extre, csak elgondolkoztam, hogy tegnap is meg ma is szóba jött a barátnőd, és még mindig nem találkoztunk vele.'
'Igen, de amikor legutoljára benn jártam nála a kórházban azt mondta, hogy egy hét és kiengedik, az pedig néhány nap múlva fog bekövetkezni.' mondtam mosolyogva és ez látszólag megnyugtatta.
'Hogy ment a beiratkozás?' - kérdeztem a szőke táncost.
'Jól, jövőhéten kezdek mint harmadikos tánckaros.' - mondta büszkén és egy vigyor jelent meg az arcán. Majd ő is csatlakozott a társasághoz odakint. Egyszer csak kinyílik az ajtó és megjelenik a nagyi.
'Jó napot kívánunk. Elnézést a zavarásért!' - álltak fel mind a hatan és hajoltak meg méllyen előtte.
'Ó ugyan. Örülök, hogy Mimi hazahozta néhány barátját. Dorotin kívül nem hozott még haza senkit.' - mondta nevetve és odajött hozzám.
'Mi lesz ma az ebéd, Angyalkám?' - kérdezte megsimogatva a fejem.
'A kedvenced mama.' - mondtam és a nagyi szemében az öröm és a büszkeség csillant meg.
'Ez az én unokám. Nincs még egy ilyen lány a földön.' - nevetett és odament a fiúkhoz beszélgetni egy kicsit. Nagyon aranyosak voltak, lesték a nagyi összes szavát és mozdulatát.
Mikor kész lett az ebéd mindenki leült enni és utána a fiúk elmentek, mert még volt egy kis dolguk a holnapi programok előtt. Mi a nagyival pedig leültünk és néztük kicsit a TV-t. Majd elmentünk aludni.
A hét további három napja unalmasan telt. Suliba jártam, tanultam a táncot és a dalt is. A fiúk nem értek rá a szoros beosztásuk miatt, néha Baekhyun írt egy két SMS-t, hogy most mit csinálnak és pillant képeket is készített a többiekről, többiekkel.Elérkezett a vasárnap amikor is elmentünk az uszodába a nagyival, mivel már rég óta el szeretett volna oda menni. És mivel nem tudok nagyon úszni ezért egy nap ágyat kerítettem magamnak és zenét hallgatva a kamerámon a képeket nézegettem. Egyszer csak valaki hideg keze megfogta a vállam. Ijedten felkaptam a fejem és két magas vigyorgó fiú állt előttem.
'Segíthetek?' - kérdeztem kiszedve az egyik fülhallgatómat.
'Nincs kedved velünk úszni kicsit?' - kérdezte az egyik.
'Nincs.' - mondtam unottan és a tekintetemet ismét a kamerámra fordítottam.
'De mi szeretnénk ha jönnél.' - mondta a másik és kikapta a kezemből a kamerát. 'De ha nem akarsz jönni akkor ezt megtartjuk.' - mondta vigyorogva.
'Ad vissza!' - álltam fel és megpróbáltam elkapni a kezét de túl magasra emelte. 'Akkor se mennék veletek úszni ha akarnék, ugyanis nem tudok úszni. Kezdjetek ki valaki mással.' - mondtam már majdnem könnyes szemmel.
'Jaj de cuki. Nem tudsz úszni? Akkor most megtanulsz.' - mondta és beledobta az úszóknak kijelölt medencébe.
'Ugye most csak viccesz?' - néztem rá dühödten és löktem el magam mellől.
'Ha fontos neked ugorj utána.' - mondta a másik és előre lökött, egyenesen bele a vízbe., telefonnal együtt. Ijedtemben elkezdtem kapálózni és segítség után kiabálni, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. Majd mikor már feladtam a reményt hogy valaki erre jöjjön, (ugyanis ebéd idő volt, mindenki az akciós ebédet ette.) és megmentsen egy csobbanást hallottam a medence széléről, de sajnos nem maradt elég energiám arra, hogy fenn tartsam magam addig és elmerültem, onnantól minden elsötétült csak egy halvány foszlányt láttam a megmentőmből semmi többet.
Mikor magamhoz tértem már otthon voltam az ágyamban és nagyi aggódó arca lógott bele az arcomba.
'Jaj drágaságom. nagyon megijesztettél.' - mondta és látszott rajta hogy megkönnyebbült.
'Hány óra van?' - kérdeztem az éjjeli szekrényemen a telefonom után tapogatva.
'Mindjárt este kilenc lesz.' - mondta. 'A telefonodat és a kamerádat szervizbe küldtem mert a vízben meghibásodott.'
'De klassz.' - mondtam sóhajtva. 'Ha már ijen késő van akkor vissza alszom. Ma engedték ki Dorotit este a kórházból szóval holnap együtt jövünk haza.' - mondtam és hagytam hogy a nagyi egy nagy cuppanós puszit nyomjon a homlokomra.
'Rendben, akkor sütök nektek finom sütit. Jó éjt.' - mondta és mosolyogva kiment a szobából. Én pedig ismét lehunytam a szemem és megpróbáltam elaludni. De mindig ugyan az a jelenet úszott be a fejembe. Hogy Chanyeol a kezében tart engem és idegesen rázza az eszméletlen testem, majd lefektet a kőre és hirtelen megjelenik Baekhyun is aki az újraélesztést kezdi el rajtam, majd Chanyeol a szájból szájba lélegeztetést javasolja. Baekhyun beleegyezik és megkéri barátját, hogy csinálja ő... Az első csókom... Chanyeol-lal? Miért nem Baekhyun-nal? Hisz ő a biasom. Nem Chanyeol. De akkor miért vele volt életem első, bár álombeli de mégis valósághű csókom....
Majd megérintettem az ajkam és valami furcsa érzés fogott el...
Az álom az nem is álom volt? És valaki tényleg ráhelyezte az ajkait az enyémekre? De ki?
Ki volt az aki ellopta tőle azt a csókot amit ő Baekhyun-nak tartogatott?
Hazaértünk és bekísértem nagyit a szobájába, lefektettem és ő pillanatok alatt elaludt. Meg is értem. dr. Choi azt mondta nekem, hogy nagyi szinte alig aludt.... De most, hogy a saját ágyában feküdhet szinte azonnal álomba zuhant. Kis aranyos. Betakartam és halkan kimentem a szobából. Nos most már hogy minden gondol és fájdalmam elmúlt csinálhatom azt amit elterveztem.
Felvettem a kabátom és elmentem az egyetemre. Nem sűrűn kell órára járnunk, hisz nemsokára itt a vizsga időszak és akkor mindenkinek egy egyedi projektet kell előadnia. Majd a második félév lesz a húzós. Ott már az osztály egységes koreográfiát fog táncolni és ha lesz rá lehetőség a legjobbak elő is adhatják azt majd nagyközönség előtt is. Kerestem egy gyors számot és elkezdtem próbálni.
Már fél órája gyakoroltam amikor kinyitódott az ajtó. Egy magasabb személy jött be rajtam, majd gyorsan bevágta utána az ajtót. Abbahagytam a táncolást és kérdően néztem az idegen felé, majd egy csomó lány fülsüketítő sikítását hallottam amint gyorsan elhaladnak az ajtó mellett. Ez valami híresség lehet. Akkor szoktak ennyire megőrülni a lányok, ha egy vagy egy csapat jött hozzánk próbálni. És hogy pont az én termembe jött be... Ennek nem lesz jó vége.
'Elnézést, de én itt próbálnék.' - halkítottam le a zenét, és a rejtélyes valaki megfordult.
'Mimi?'
'Kai?'
'Te mit keresel itt?' - kérdeztük egymást egyszerre.
'Én itt tanulok.' - mondtam nevetve. 'És te?' - kérdeztem a vizes üvegemért.
'Én itt tanultam, és most vissza iratkozok.'
'Sok sikert hozzá.' - nevettem és újra felhangosítottam a zenét.
'Köszönöm, szükség lesz rá.' - mondta és leült a tükörhöz és elővette a telefonját.
'Te nem éppen beiratkozol?' - kérdeztem néhány laza mozdulat közben. 'Nem mintha zavarnál.'
'Most inkább nem mennék ki a folyosóra. Ha nem bánnád egy darabig még itt maradnék. Nem foglak zavarni.' - nézett rám kölyök kutya szemekkel.
'Nyugodtan.' - folytattam a táncomat, majd megnéztem a telefonomon a folytatást amit Doroti már összeállított és kezdtem tanulni azokat.
'Jók ezek a mozdulatok. Te találtad ki?' - kérdezte Kai.
'Doroti találta ki a nagyját.' - nevettem és megmutattam neki a videót.
'Ez aranyos.' - mosolygott Dorotin, aki a videóban éppen hiperaktív állapotában ki-be rohangált a képernyőn és hülyeségeket beszélt.
'Hopp, ez már másik..' - mondtam és gyorsan elvettem tőle. 'Ne mond neki, hogy megmutattam. Azt hiszi, hogy már régen nincs meg.' - szedtem össze sietve a cuccaimat.
'Mész?' - kérdezte felállva a földről.
'Igen, van még egy dolog amit gyakorolnom kell. De szerintem te is indulj el lassan az új diákok aki jönnek ide próbálni nem lesznek olyan kedvesek, hogy nem sikítanak a füledbe.' - nevettem és kiléptem a teremből. És az utam a hangstúdióba vezetett, ahol bementem az egyik szabad terembe és előkutattam a már majdnem kész zenémnek a CD-jét. Betettem a lejátszóba és elővettem a kottákat. Elindult a zene és elkezdtem énekelni. Majd ismét... kicsit javítva itt és amott.
És ismét felhangzott a lánytömeg sikolya ami egyre erősödött. 'Hát ez egyszerűen nem igaz...' - ráztam a fejem idegességembe, és az ajtó ismét kinyílt, majd gyorsan becsukódott.
'Oh, látom itt vannak. Elnézést kérek a zavarásér, ha megtennéd, hogy nem sikítasz fel annak örülnék.' - hangzott egy ismeretlen hang és közben a valaki megfordult. Barna göndör haja belelógott az arcába a termete nagy volt, de nem túl izmos.
'Azt hiszem ki fogom bírni.' - mondtam és visszatemetkeztem a kottákba.
'Igen? Ezek szerint még van olyan lány, aki nem ismeri a Super Juniort.' - nevetett fel a fiú. Super Junior? Hallottam már rólunk. Egy egészen régen alapult csapat, akinek a tagjai folyamatosan változnak. De így külön külön a tagokat nem tudom, néhány számukat ismerem és annyi.
'De ismerem, csak nem annyira részletesen mint ahogy a rajongók ismernek. Csak néhány számot ismerek.' - kínosan vakartam meg a tarkómat.
'Ugyan, az nem baj. Legalább ismered a csapatot. Akkor először is bemutatkozom. Hello a nevem Cho Kyuhyun, a Super Junior egyik fő énekese.' - nyújtotta oda a kezét felém.
'Hello, a nevem Mimi Smith, és ennek az egyetemnek a tánc-ének szakának a másodéves hallgatója vagyok.' - ráztam meg a kezét mosolyogva.
'És ha nem baj, hogy megkérdezem, de mit keresel itt? Talán te is ide jársz?' - kérdeztem visszaülve a székemre.
'Nem egészen, elvileg ma itt tettük volna fel az új számunkat, de úgy tűnik eltévedtem.' - mondta és megcsörrent a telefonja. Amikor felvette a telefont kikerekedtek a szemei és csak bólogatni és hümmögni tudott, majd kiment az ajtón és leolvasta a terem nevét és visszajött, még bólogatott néhányat majd letette.
'Tényleg eltévedtem. Ha nem baj csak egy kicsit itt időznék veled, míg Leeteuk-hyung ide nem ér.' - mosolygott zavartan és leült az ajtó melletti székre.
'Rendben. Akkor megvárom veled őt, mivel mára végeztem és amint kimegyek már be fog jönni.' - kivettem a cd-t és összeszedtem a szétszóródott kottákat és gondosan gyűröttség nélkül beleraktam a táskába.
Beszélgettünk a show-bizniszről, a jó és a rossz oldaláról, az éneklésről, adott néhány jó tippet is. Majd megérkezett az a bizonyos Leeteuk nevezetű fiú és elvitte magával a csapattársát. Én pedig hazafelé indultam. Hazaérve bementem nagyihoz és még mindig aludt. Kivettem egy kis pénz a családi gyűjtőből és elmentem bevásárolni, ez kb 20 perces út volt. Majd elkezdtem az előkészületeket a főzéshez. Egyszerű magyaros húslevesre gondoltam egy kis sajtos tésztával. Mivel a nagyi magyar volt és nagyon régen jött Koreába így tanított nekem néhány magyar szót és ételt is, sőt a szüleim alapján félig én is magyar vagyok. Az orvosok csak ennyit tudtak kideríteni.
Már éppen tettem a fazékra a tetőt amikor megszólalt a csengő. Kinyitottam és hat mosolygós fiú allt az ajtóm előtt.
'Hát ti?' - kérdeztem fakanállal a kezemben
.
'Hiányoztál!!!!' - ugrott a nyakamba Sehun.
Ezen elnevettem magam. 'Te is Sehun, sőt ti is mindannyian. Sziasztok.' - bújtam ki a szőke fiú öleléséből.
'Most kezdtem el főzni nem olyan rég szóval, ha van egy kis időtök megvárhatjátok és ehetünk együtt.' - mondtam visszamenet a konyhába. A fiúk ujjongtak és jófiúk módjára négyen leültek a nappaliba. Kivéve DO-t és Kai-t.
'Mit szeretnétek?' - kérdeztem mikor láttam, hogy ketten ott állnak a pult előtt és kíváncsian nézelődnek felém.
'Csak meg szerettem volna nézni, hogy mit csinálsz.' - mondta DO, mint az EXO szakácsa.
'Magyaros húsleves és sajtos tészta.' - mondtam és a fiúk kérdően felvonták a szemüket.
'Ugye az látszik rólam, hogy nem vagyok koreai. Még kiskoromban költöztünk ide, szóval nem is emlékszem már Magyarországra.' - mondtam és a válaszom kielégítette DO kíváncsiságát és visszament a többiekhez.
'És neked mi nyomja a szívedet?' - kérdeztem Kai-ra pillantva.
'Semmi extre, csak elgondolkoztam, hogy tegnap is meg ma is szóba jött a barátnőd, és még mindig nem találkoztunk vele.'
'Igen, de amikor legutoljára benn jártam nála a kórházban azt mondta, hogy egy hét és kiengedik, az pedig néhány nap múlva fog bekövetkezni.' mondtam mosolyogva és ez látszólag megnyugtatta.
'Hogy ment a beiratkozás?' - kérdeztem a szőke táncost.
'Jól, jövőhéten kezdek mint harmadikos tánckaros.' - mondta büszkén és egy vigyor jelent meg az arcán. Majd ő is csatlakozott a társasághoz odakint. Egyszer csak kinyílik az ajtó és megjelenik a nagyi.
'Jó napot kívánunk. Elnézést a zavarásért!' - álltak fel mind a hatan és hajoltak meg méllyen előtte.
'Ó ugyan. Örülök, hogy Mimi hazahozta néhány barátját. Dorotin kívül nem hozott még haza senkit.' - mondta nevetve és odajött hozzám.
'Mi lesz ma az ebéd, Angyalkám?' - kérdezte megsimogatva a fejem.
'A kedvenced mama.' - mondtam és a nagyi szemében az öröm és a büszkeség csillant meg.
'Ez az én unokám. Nincs még egy ilyen lány a földön.' - nevetett és odament a fiúkhoz beszélgetni egy kicsit. Nagyon aranyosak voltak, lesték a nagyi összes szavát és mozdulatát.
Mikor kész lett az ebéd mindenki leült enni és utána a fiúk elmentek, mert még volt egy kis dolguk a holnapi programok előtt. Mi a nagyival pedig leültünk és néztük kicsit a TV-t. Majd elmentünk aludni.
A hét további három napja unalmasan telt. Suliba jártam, tanultam a táncot és a dalt is. A fiúk nem értek rá a szoros beosztásuk miatt, néha Baekhyun írt egy két SMS-t, hogy most mit csinálnak és pillant képeket is készített a többiekről, többiekkel.Elérkezett a vasárnap amikor is elmentünk az uszodába a nagyival, mivel már rég óta el szeretett volna oda menni. És mivel nem tudok nagyon úszni ezért egy nap ágyat kerítettem magamnak és zenét hallgatva a kamerámon a képeket nézegettem. Egyszer csak valaki hideg keze megfogta a vállam. Ijedten felkaptam a fejem és két magas vigyorgó fiú állt előttem.
'Segíthetek?' - kérdeztem kiszedve az egyik fülhallgatómat.
'Nincs kedved velünk úszni kicsit?' - kérdezte az egyik.
'Nincs.' - mondtam unottan és a tekintetemet ismét a kamerámra fordítottam.
'De mi szeretnénk ha jönnél.' - mondta a másik és kikapta a kezemből a kamerát. 'De ha nem akarsz jönni akkor ezt megtartjuk.' - mondta vigyorogva.
'Ad vissza!' - álltam fel és megpróbáltam elkapni a kezét de túl magasra emelte. 'Akkor se mennék veletek úszni ha akarnék, ugyanis nem tudok úszni. Kezdjetek ki valaki mással.' - mondtam már majdnem könnyes szemmel.
'Jaj de cuki. Nem tudsz úszni? Akkor most megtanulsz.' - mondta és beledobta az úszóknak kijelölt medencébe.
'Ugye most csak viccesz?' - néztem rá dühödten és löktem el magam mellől.
'Ha fontos neked ugorj utána.' - mondta a másik és előre lökött, egyenesen bele a vízbe., telefonnal együtt. Ijedtemben elkezdtem kapálózni és segítség után kiabálni, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. Majd mikor már feladtam a reményt hogy valaki erre jöjjön, (ugyanis ebéd idő volt, mindenki az akciós ebédet ette.) és megmentsen egy csobbanást hallottam a medence széléről, de sajnos nem maradt elég energiám arra, hogy fenn tartsam magam addig és elmerültem, onnantól minden elsötétült csak egy halvány foszlányt láttam a megmentőmből semmi többet.
Mikor magamhoz tértem már otthon voltam az ágyamban és nagyi aggódó arca lógott bele az arcomba.
'Jaj drágaságom. nagyon megijesztettél.' - mondta és látszott rajta hogy megkönnyebbült.
'Hány óra van?' - kérdeztem az éjjeli szekrényemen a telefonom után tapogatva.
'Mindjárt este kilenc lesz.' - mondta. 'A telefonodat és a kamerádat szervizbe küldtem mert a vízben meghibásodott.'
'De klassz.' - mondtam sóhajtva. 'Ha már ijen késő van akkor vissza alszom. Ma engedték ki Dorotit este a kórházból szóval holnap együtt jövünk haza.' - mondtam és hagytam hogy a nagyi egy nagy cuppanós puszit nyomjon a homlokomra.
'Rendben, akkor sütök nektek finom sütit. Jó éjt.' - mondta és mosolyogva kiment a szobából. Én pedig ismét lehunytam a szemem és megpróbáltam elaludni. De mindig ugyan az a jelenet úszott be a fejembe. Hogy Chanyeol a kezében tart engem és idegesen rázza az eszméletlen testem, majd lefektet a kőre és hirtelen megjelenik Baekhyun is aki az újraélesztést kezdi el rajtam, majd Chanyeol a szájból szájba lélegeztetést javasolja. Baekhyun beleegyezik és megkéri barátját, hogy csinálja ő... Az első csókom... Chanyeol-lal? Miért nem Baekhyun-nal? Hisz ő a biasom. Nem Chanyeol. De akkor miért vele volt életem első, bár álombeli de mégis valósághű csókom....
Majd megérintettem az ajkam és valami furcsa érzés fogott el...
Az álom az nem is álom volt? És valaki tényleg ráhelyezte az ajkait az enyémekre? De ki?
Ki volt az aki ellopta tőle azt a csókot amit ő Baekhyun-nak tartogatott?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése